A gyávákkal tartok (blogbeírás)
Az alábbi írás blogból bemásolva:
Az eredeti archivált 2005-ös beírás itt volt olvasható;
http://bartospeeter.nolblog.hu/archives/2009/02/20/a_gyavakkal_tartok/
20 éve más volt a helyzet. Ebben az egyben ma valóban demokrácia van…többet pofázhatsz. Akkor 40 évig nem kérdezhettél, ma 40 évig nem kapsz egyenes választ.
Akkor egy-egy ügyes húzással ajtók nyíltak ki és nem pénz, inkább bátorság (többek szerint vakmerőség) kellett csupán.
Mondok egy megtörtént példát.
Én Nagyegyházán voltam bújtatott KISz-titkár. Nagyon jól csináltuk , a srácokért ment minden. Volt pénzünk, programokat szerveztünk, kiálltunk azokért, akik beszóltak felsőbb szinteken (pl. Csernai G ügye).Harcoltunk azért, hogy a helyi pénzeket ne sápolja le a Kerekes I. vezette Bányász KISz-bizottság…stb.-stb.
18 hónap után lemondtam. Leírtam, hogy ezekkel és ezekkel a személyekkel nem tudok és nem akarok együtt dolgozni. (Pl. László György, aki talán a legutóbbi ciklusig Tatabánya Kertváros önkormányzati képviselője volt talán 2 ciklus alatt, vagy Kókai, aki akkor a vállalati pártbizottság titkára –később a város első titkára-….sorolhatnám a neveket.)
Nos.Én 1984-ben (fejből pontosan nem tudom) azért jelentkeztem pártiskolára , mert a párt nem javasolt. Pontosabban még jelentkezési lapot sem voltak hajlandók adni.
Bekaphatjátok...gondoltam, és bementem a dirihez a pártiskolán (Izsáki Mihály volt, aki -ha jól tudom Munkáspártos maradt-) és elmondtam Neki a múltam, és hogy ide akarok járni.
Aztán megoldottam azt is, hogy a párt javasoljon. A jelentkezési lapra a politikai pályafutásom ecseteléséhez oda írtam, hogy azért mondtam le a KISZ funciómról, mert voltak olyan politikai vezetők, akik ott tettek keresztbe nekünk, ahol tudtak. Nos ezek után ki merte volna ráírni a jeletkezési lapra, hogy nem támogat? Még azt is ráírták, hogy káderfejlesztési tervben szerepelek.
Jártam az esti egyetemre, a szakosítóra, és annak a speciális szakosított tagozatára, ami fölött már csak a polfőiskola volt (ahova 1987-ben a KB-ba történt behívatásomkor felvételi nélkül föl akartak venni).
Nos.
Ebben a speciális tagozatban volt egy nagy év végi záró vizsga (Vida István volt az ofőm, aki akkor a Delta Ipari Szövetkezetnél volt nagyfőnök, s ha nem tévedek a Pista egy időben Vértesszőllős polgármestere volt nem is tudom hány ciklus óta…korrekt, okos ember)
Én a tíz egynehány tételből kiválasztottam egyet, kivettem pár nap szabit (látod 1987-ben volt fizetett szabadságom), beültem a József Attila megyei könyvtárba és nekiláttam.
(A tétel az Leninnel kapcsolatban a párton belüli demokráciát feszegette a mai –az akkori 1987!- feladatok tükrében.)
Felkészültem, és rámondtam két nap alatt az egészet egy kazettára.
Fogtam a magnót , be a táskába, és irány vizsgázni.
Kihúztam a tételt, majd amikor rám került a sor alkudoztam, hogy én egy tételből készültem, de abból nagyon. Megkérdezték mi az amiből készültem, én meg elmondtam a tétel címét.
Pista érezte –ismert annyira-, hogy itt valami érdekes jöhet ki a dologból, engedett. Mondta, hogy jó akkor kezdjem.
Elővettem a magnót.
-Hát ez meg micsoda?
-Rámondtam magnóra, mert nagy és nehéz a tétel.
Megint alkudoztunk, a többi vizsgára előkészülő (vegyesen voltak közép, és felső vezetők) feszengett.
Bekapcsoltam a magnót, ment kb 2-3 percet.
Az ofő rám szólt, hogy kapcsoljam ki.
Kikapcsoltam.
Az ofő kiment…gondoltam na most nekem itt annyi. Jönnek értem, és felkoncolnak.
A miénkkel együtt 4-5 helyen folytak párhuzamosan még vizsgák az épületben.
Pár perc múlva az ofő bejött az összes tanfolyami osztályvezetővel, tanszékvezetőkkel. Helyet foglaltak a padokban, ahonnan kiküldték a vizsgára készülőket, azonnal megadva nekik azt a jegyet amit kértek.
-Tekerd vissza az elejére!
Végig hallgatták, közben jegyzeteltek (a tanáraim!!!!!), össze-összenéztek, majd elkérték a kazettát.
Pár hét múlva megkeresett a Marx Károly Közgazd. Tud. Egyetemről a Dr. Kiss Artúr (filózófiai tanszék ) titkárnője (?), hogy nem lenne-e kedvem felmenni beszélgetni a tanszékvezetővel.
Volt kedvem.
Ekkor már maszekként az itteni pártiskoláról felmentem az egyetemre beszélgetni.
Ezt akkor meg lehetett csinálni, mert a változások iránti igény hatalmas volt. Reménykedtek az emberek, bizakodtak valamiben amit nem tudták mi lesz, de azt érezték, ami van –ami akkor volt- az sokáig nem mehet tovább. Érdeklődtek és akartak hallani olyan szót, amit bátran kimond valaki, amin lehet vitatkozni, ami nem sablonos. Erjedt a társadalom. Könnyű volt mentorokat találni!
Mi volt a helyzet 2005-ben?Először is pénz nélkül nem lehet. Én egy-egy beszédet órákig, napokig tanultam a pártiskola tükrös termében (belógtam, elhúztam a függönyt, és próbáltam).
Akkor –20 éve- benne voltam a nyűzsgésbe. Ma más a helyzet. Egyrészt önmagában nem elég az, hogy valamit bátran kimondasz, megtanulod jól tálalni.
Ma lényegesen profibb módon kell felkészülni, ami még több idő.(1987-ben az ötlettől a KB beadványig kb. 6 hónap telt el.).
Mecénások?
Én mindig úgy készültem, hogy egyedül vigyem el a balhét, és soha nem jutottam el odáig, hogy pénzt kérjek. Egyébként pedig nincs meg a társadalomba (itt) az az önszerveződési hajlam, hogy anyagilag , tudásilag, és erkölcsileg felvállaljon egy szembenézést.
Aki ahol van, azt a helyzetet akarja kirabolni, lenyúlni, a lehető legjobbat kihozni abból. Nem akar kényelmetlen helyzeteket felvállalni, ilyenekbe részt venni, hacsak nincs mögötte egy parlamenti párt. (Ennek ersze előbb-utóbb változnia kell, mert kiürül ez az ország, ha mindíg csak a hülyék, és talpnyalók jutnak szóhoz.)
Tehát meg sem próbáltam keresgélni.
A pénzen kívül van egy másik probléma amivel szembe kellett néznem, mielőtt elkezdtem volna.
Ez a következő. És ez alapprobléma a mai társadalom politikai elitjében.
A módszerváltást követően (1989) a politikai pártok két dologban értettek egyet 2006-ig.
1. A saját fizetésük folyamatos megemelése, és hűbérúri jogaik fenntartása.
2. A demokrácia azt jelenti, hogy mi választunk aztán nekünk kuss. Minden parlamenten kívüli kezdeményezést le kell nyomni.
(Voltak apró kivételek, a 2002-es választásokat követően, de alapvetően állt ez a helyzet.)
Az evvel a baj, hogy alapvetően a sajtó is így volt evvel (agyonhallgatás), és még ma is tetten érhető ez a reflex.
Nézzük meg a Seress Mária kezdeményezését az országgyűlési képviselők költségtérítésiének számlás ügyében. Amint a sajtó megszagolta, hogy valamikor esetlegesen a Csaj politizált, vagy a kezdeményezésnek telefonszáma a Tomcat brigádhoz kapcsolható, nos ezen csámcsogtak, s nem azon, hogy micsoda mocsokság ez az egész „csak úgy járó költségtérítés”.(És milyen sokan nem tudják, hogy pl. a polgármesterek is így kapnak pénzecskéket.)
Ma (2005-ben is) a politikai elit a hatalom birtoklása kérdésében rendkívül megosztott, de saját legitimitásában teljesen egységesen kapaszkodik össze. Olyan helyeket, helyzeteket, törvényeket, módszereket alkottak, melyek ma jobban lekötik (gúzsba) a gazdaságot mint 1989-ben volt!
Ma nehezebb helyzetben vagyunk, mint 20 éve. Akkor egy új modellel esélyünk volt, ma pedig csak a szerencse segíthet rajtunk. Azt kell mondjam, ha szerencsénk van, talán csődbe megyünk.
Mi itthon csak a bajok , a zűrök legmélyén térünk észre. Előrelátás vezetőinkben nincs egy deka se, és ne csodálkozzunk ha a közemberek is ilyenek.
1987-ben volt értelme erőlködni, mert volt hit, és egy megelőlegezett bizalom.
2005-ben már egyik sem volt.
Mára úgy érzem, mindenki vár, és túlélni akar. Az egyik fele az országnak hallgat, mert látja , amit a kormány csinál az minden kritikát megérdemel, a másik fele belátta talán, hogy 2010 lesz az ő idejük, s azt hiszik, tényleg meg lehet csinálni amit a legnagyobb hazudozó (Orbán Viktorra gondolok) ide gurít naponta elénk, hogy ugyanis ki lehet innen kecmeregni szépen lazán kényelemesen úgy , hogy eközben „az emberek helyzetén javítani lehet”.
Majd eljön a kijózanodás……itt már nincs talán értelme a szónak.
2018-ban, tehát 13 évvel a beírás után áttekintettem az utóbbi 30 évre vonatkozó beírásom. Nincs értelme változtatni, csupán jelezem, még mindíg lefelé haladunk a lejtőn.